Paulo Coelho nevét legtöbben talán az 1988-as Az alkimista című regénye alapján ismerik, hiszen ezzel a könyvel vált nemzetközileg is világhírűvé a főleg misztikumra és érzelmekre építkező brazil író. A Veronika meg akar halni egy 24 éves nő kiábrándultságáról, öngyilkossági kísérletéről és életének felfedezéséről szól. Ezt a művet megrázóan drámai szépséggel vitte filmvászonra Emily Young, Sarah Michelle Gellar főszereplésével.
Veronika (Sarah Michelle Gellar) látszólag teljes, boldog életet él. Mindene megvan, amit egy fiatal nő magáénak mondhat, ő mégis arra készül, hogy mindezt eldobja, így felszínes életéből az öngyilkosság segítségével próbál menekülni. Sorban nyeli le a gyógyszereket, míg nem úgy tűnik, elérte célját. Mikor felébred, egy elmegyógyintézetben találja magát, ahol közlik vele, hogy bár öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt, ez mégis maradandó károkat okozott a szívében, így csak hetei maradtak hátra létezésének földi utazásából. Ezzel a tudattal bolyong céltalanul a intézet falai között, keresve valami értelmet utolsó napjaira. Ekkor találkozik a szótlan, magának való Eddel (Jonathan Tucker), aki csendes visszafogottságával, lelkes tekintetével megragadja Veronikát. A fiú is egyre jobban érdeklődik a sötétben zongorázó, különös lány iránt, míg nem egy szavak nélküli lelki kapcsolat alakul ki közöttük. Az intézet vezető pszichológusa Dr. Blake (David Thewlis) örül a két fiatal egymásra találásának, nem úgy, mint az ötvenes éveiben járó Mari (Melissa Leo), aki eddig kizárólagos társa volt Edwardnak. A film végére a négy főhős elindul az önfelfedezés útján és ez által megnyílik előttük az eddig ismeretlen, boldog élet kapuja. A kisemberek sorsáról szóló szívszorongató történet egy olyan próbatételt ábrázol, ahol önmagunk legyőzésével érhetünk célba, ami maga az életigenlés.
A színészi alakítások nagy hansúlyt kapnak, főleg ha egy drámáról beszélünk. Sarah Michelle Gellar hitelessége egyszerű hétköznapiasságán alapszik, ez adja Veronika lelkét. Jonathan Tucker egy pillantásával képes megragadni azt a fájdalmat, küzdelmet, amit Ed él át az elmegyógyintézetben eltöltött évei alatt, és főleg akkor mikor megismeri Veronikát. Kettejük összhangja adja meg a film valódi értékét. A pszichológust alakító Thewlis kellően tenyérbe mászó és kimért, míg Melissa Leo bravúrosan semmilyen. Az ő feladatuk a szálak összeérésének elősegítése lenne, a "lenni vagy nem lenni" dilemmájának tolmácsai lennének ők, de karaktereik mind ezt csak fölöslegesnek tűnő mellékepizóddá zsugorítják.
Amit mindenképpen meg kell említeni az a film fényképezése, ami a pasztell színekkel és a rengetek közeli felvétellel segít minket beleélni abba a csendes és visszafogott melankóliába, amit a Veronika meg akar halni minden egyes percében élvezünk. Igen, élvezzük, mert boldogtalanul boldog ez a film, és bár a történet egyes pontjai sablonosak, mégis megbocsátjuk ezt neki, hisz nem monumentális eseményekről, hőstettekről szól, hanem az ember leghétköznapibb vágyáról: a boldog életről.
10/6
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.