Mindenkitől elnézést, aki olvasott és nézett, de mint gondolom észrevehető volt, sajnos már nem tudom ezt a blogot folytatni. Legalább is nem olyan minőségben ahogy szeretném! Éppen ezért fenntartom ugyan, sokszor felnézek de új bejegyzést már sajnos nincs időm írni.

Van ellenben egy aktív blogom koreai pop zenével kapcsolatban, illetve ott is lehet olvasni ázsiai dorámákról. Akit esetleg érdekel, látogasson el, kérdezzen, ajánljon témákat! Minden ötletel, kommenetet szívesen fogadok, illetve segítek amiben csak tudok! :)

K-Pop dilemma

Még mielőtt fejest ugranék a J/K-Drámák végeláthatatlan tengerébe le kell szögezni, hogy ezek a szériák egész mások, mint a megszokott amerikai sorozatok. Sokkal inkább emlékeztetnek az Argentin szappanoperákhoz, viszont azoknál sokkal jobbak, igényesebbek. Azt is tudni kell, hogy a legtöbb ázsiai drámában felfedezhetünk egy-egy igazi hírességet (egy-egy együttes tagjait, akár neves színészeket stb), akik ugyebár a nevükkel, személyükkel biztosítják a nézettséget. Alapvetően ez a folyamat nincs másként, mint az USA-ban, de mégis egészen más eredményt ér el. Az ázsiai televíziók legnagyobb bevétele ezekből a produkciókból származik, így aztán rengeteg, és tényleg nem túlzás, de borzasztó sok dráma (dorama) készül. Persze, mint mindig, itt is vannak jobbak és rosszabbak, de ez már ugye ízlés kérdése.

amennyiben bővebben is érdekel valakit a koreai pop kultúra és a doramak is, az látogasson el aktív blogomra is:

http://filmdilemma-asia.blogspot.hu/search/label/MBLAQ

A Zöld Lámpás egy újabb remek képregény feldolgozásnak ígérkezik, habár már lassan sok lesz a jóból. Mondjuk Ryan Reynolds (Buliszervíz, Csak barátok, Füstölgő Ászok, Nász-Ajánlat stb.) minden percet megér, már ami komikumot illeti, de azért én aggódok egy kicsit. El is árulom mi végett! A Zöld Lámpás rendezője aggaszt egy kicsit, aki nem más, mint Martin Campbell. Nem egy filmje elég, hogy is fogalmazzak finoman...érdektelen. Igen, beleértve a Casino Royal-t, a Zorro álarca-t, A sötétség határán-t...persze a remény hal meg utoljára, lehet ez a film lesz számára az igazán nagy áttörés Szaladjunk még gyorsan végig a stáb többi tagján is, aztán már jöhet az előzetes, ami azért egész jó kis filmet ígér! A Gossip Girl-ös lányoknak jól megy a szekér, főleg Blake Lively -nek (Gossip Girl, New York, I love You, Tolvajok városa stb.), aki társa lehet Reynolds-nak ebben a szuperprodukcióban. Találkozhatunk még Peter Sarsgaard-al (A vasálarcos, A sejt, A fiúk nem sírnak, Kiadatás, Bőrnyakúak, Az árva stb.), Mark Strong -al (A napfény íze, Revolver, Sziriana, Napfény, Csillagpor, Spíler, Hazugságok hálója, Sherlock Holmes, A sas stb.) és sorolhatnám.

Nem sokszor fordul elő velem, hogy elfogult vagyok, de most az egyszer az leszek! Tudom, hogy nem sokan kedvelik, vagy inkább úgy fogalmazok, nem sokan ismerik igazán a japán, koreai, kínai filmeket, maximum azokat, amikből készült amerikai remake, vagy azokat amikben az a három ismert ázsiai színész/színésznő játszik, akiket ismerhetünk hollywoodi tevékenységeik miatt. Még azért ide sorolnám azt a pár rendezőt, akik azért elég ismertek ahhoz, hogy ne tudjunk elmenni a nevük mellett (Kim Ki-duk, Wong Kar-wai, Ang Lee stb). Valljuk be őszintén, hogy azért az általános ázsiai filmeket, sorozatokat, anime-ket nem sokan ismerjük (bár mostanában azért már egyre népszerűbbek). Jómagam nagy rajongója vagyok mindnek, így hát most egy olyan filmet szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani, ami minden szempontból megfelel egy tipikus Japán filmnek, és ráadásul egy élvezhető, kedves, egyszerű, mindennapi, bájos történet.
A Kimi ni todoke (angol fordításban: Reaching You) egy mangából készült  japán mozifilm, ami egy olyan fiatal lányról szól, akitől mindenki fél, akiről mindenki rémtörténeteket terjeszt az iskolában, pedig ő csak arra törekszik, hogy jót tegyen a környezetében élőknek. Ezt a valódi egyszerűséget, őszinteséget, alázatot kedveli meg egy népszerű fiú a lányban, és segít neki barátokat, társakat, örömet és persze szerelmet csempészni az életébe.

Az idei Oscar-díj átadón is túl vagyunk. A nagy Show megint elmaradt, de legalább nevethettünk James Franco estélyi ruháján, a két házigazda vendégszereplésén a jelölt filmekben, illetve néhány mozi (Harry Potter, Közösségi háló, Toy Story3, Twilight) összevágott, egyedi betétdalán.
Összességében nem volt egy rossz gála, a tavalyit mindenképpen felül múlta, de azért szerintem jócskán elmaradt a "régi" megszokott átadók színvonalától. Anne Hathaway-re és James Farnco-ra igazán nem lehet panaszunk, de a műsor struktúrája igen csak szegényes volt. Mint ha csak gyorsan túl akartak volna lenni az egészen, csak a finishben húzták az időt, hogy a lényeg miatt izgulhassunk jó sokáig. Külön köszönet a Chanel -cégnek, aki nem hagyta, hogy a szünetekben elaléljunk (már aki élőben nézte végig a díjátadót a Pro7-en...és ez nem a reklám helye), ha tizenötször nem láttam Audrey Tautou-t a szünetekben, akkor egyszer sem. Azért be kell vallanom jól szórakoztam, egyedül a végeredmények alakulásán bosszankodtam, de hát ez már egyéni probléma.

Már régóta várom a Thor filmet, és nem csak azért mert szeretem a képregény adaptációkat, hanem azért is, mert úgy tudom a Marvel hatalmas dobásra készül a közeljövőben, és szándékozik egy filmbe sűríteni összes szuperhősét.
Chris Hemsworth remek választás volt Thor szerepére, bár be kell vallanom én nagyon féltem, hogy valaki olyat fognak felkérni, aki méltatlan lesz a szerepre. Chris Hemsworth neve nem sokat mond a laikusabbaknak, és ez főleg annak köszönhető, hogy az Ausztrál származású színész sokáig csak tv sorozatokban szerepelt, egészen a Star Trek-ig. Micsoda pazarlása ez a tehetségenk! Olyan társakat kapott maga mellé, mint Anthony Hopkins és Natalie Portman, így aztán kevésbé félek attól, hogy elrontják ezt a remek történetet.  A kisebb szerepekben is kedvenceket köszönthetek, mint például Ray Stevenson (aki a Róma című sorozatban nevetettet sokáig, mint Titus Pullo) vagy Kat Dennings (San Fernando völgye, 40 éves szűz, Dalok ismerkedéshez, Daydream Nation stb.). Ami viszont meglepett, hogy mind ezt a remek stábot Kenneth Branagh (Sok hűhó semmiért, Lóvá tett lovagok, Hamlet, Mesterdetektív stb.) irányítja rendezői székéből. Talán élete rendezése lesz ez a Marvel produkció.

Michael Bay (A szikla, Pearl Harbour, Armageddon, stb.)megfogta az isten lábát a Transformers, most már bátran nevezhető trilógiájával. Az első két rész "sikereit" meglovagolva lassan nem is lát messzebb Megatronon és társain, de természetesen mi ezt nagyon is élvezzük. A harmadik rész talán eddig a legizgalmasabb (záró?)epizód, és nem csak azért mert nem tudunk meg igazán sokat (egyenlőre) a történetből, hanem  mert a szereposztás is (végre) szót érdemel. Nincs ugyan már dekoratív Megan Fox-unk, de sebaj, kaptunk helyette egy Victoria's Secret-es Rosie Huntington-Whiteley-t, aki körülbelül ugyanolyan színészi kvalitásokkal rendelkezik, mint elődje. De nincs ok aggodalomra, legalább jól mutat fürdőruciban! (Mily fontos ez egy film szempontjából..hm.) Shia LaBeouf maradt természetesen Sam Witwicky szerepében, de ezúttal John Malkovich (Veszedelmes viszonyok, Egerek és emberek, A John Malkovich menet, Kubrick menet, Eragon, Elcserélt életek, Red stb.), Patrick Dempsey (Run, Me and Will, Bűbáj, Boldogító talán, Valentin nap stb.), Frances McDormand (Fargo, Majdnem híres, Az ember aki ott se volt, Miss Pettigrew nagy napja, Égető bizonyíték stb.) csatlakozott hozzá többek között. Meglátjuk milyen lesz a végeredmény.

Már sokszor említettem azt az őrültségemet, hogy megnézek egy-egy filmet egy-egy (számomra) jobban csengő név miatt. Ez lesz a sorsa a The Eagle-nek is, hiszen (többek között) két olyan színész játssza a főszerepet, akiket nagyon szeretek, nem is beszélve a rendezőről. A főleg dokumentumfilmekben tevékenykedő Kevin Mcdonald-nak olyan mozikat köszönhetünk, mint Az utolsó skót király, A dolgok állása és most a The Eagle.
A római időszakot megidéző film két főszereplője Channing Tatum (Carter edző, Őrangyallal védtelenül, Step Up 1-2, A sereg nem enged, Bunyó,  G.I. Joe - A kobra árnyéka, Kedves John stb.), aki igen nagy fejlődésen megy át az utóbbi időkben, s akit egyre jobban szeretek, mint színészt. Társa az a Jamie Bell (Billy Elliot, A végzet őrei, Az áramlat, King Kong, Hallam Foe, Hipervándor stb.), aki személyes kedvencem. Kettejük különös kapcsolatáról szól ez a film, miközben Róma jelvényét, a híres sasmadarát indulnak megkeresni. Olyan színészek bukkannak még fel, mint Donald Sutherland, Mark Strong stb.
Külön érdekessége a filmnek, hogy 2009 .augusztusában, hazánkban forgatták, így aztán elég sok magyar név szerepel a stáblistán. Már csak ezért is érdemes lesz megnézni!

A sorozatkedvelők nagy örömére (elsősorban a férfi nemre gondolok) Leighton Meester, a Gossip Girl pajkos Blair-je készül meghódítani a mozi világát is. Nem az első filmszerepe ugyan de, mint főszereplő most debütál, ráadásul igazi őrültként. Úgy gondolom, helyt fog állni ebben a szerepkörben is, mivel nincs is túl nagy különbség az itt alakítandó elmebeteg Rebecca és a megszállottan sznob Blair között.
Christian E. Christiansen, dán rendező ismeretlen névként cseng számomra, és sajnálatos módon van egy olyan sejtésem, hogy a The Rommate után se akarom majd sokkal jobban megismerni. Persze most csak az előítélet szól belőlem, szó se róla, még engem is érhetnek nagy meglepetések. Mondjuk a téma kissé közhelyes, hogy a kollégiumi szobatárs bekattan és sorban nyírja ki az új lány barátait, de hát miért ne. Végül is is dögös csajok (Minka Kelly, Alyson Michalka, a Vámpírnaplók dögös boszijaként ismert Katerina Graham ) és szexi pasik (Cam Gigandet, Matt Lanter) népesítik be ezt az iskolás thrillert.

Mikael Hafström szereti borzongatni közönségét, és valljuk be nem is csinálja olyan rosszul. A Kisiklottak, A könyörtelenek az 1408 rendezője ezúttal magát az ördögöt idézi meg nekünk, hogy aztán Anthony Hopkins-al karöltve egy olyan mozival kísértsen minket, ami nem elég, hogy önmagában egy horror, de ráadásként még igaz történeten is alapszik. Az ördögűzésiskolájába nem először tesszük be a lábunkat (Az ördögűző, Stigmata stb), de ebben a filmben nem önmagában a földöntúli gonoszság a "rémisztő". Az igazság az, ami kísérteties hangulatot idéz elő. Jómagam nem riadok vissza egy kellemes borzongástól, mondhatom, hogy kifejezetten szeretem a horror és thriller alkotásokat, de néha egy-egy igaz történet még rám is rám tudja hozni a frászt. Nagyon hatásos eszköz.
Anthony Hopkins mellett egy ifú, ír származású színész Colin O'Donoghue mutatkozik be a nagyközönség előtt, akit eddig főleg sorozatok révén ismerhetünk (Love is the Drug, Fair City, Dublini doktorok, Tudorok stb.). Lássuk, mit tud még tanítani e két remek színész az 21. század hitevesztett embereinek ördögűzés iskolájáról.

Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés, A szólista) nevét a Vágy és vezeklés romantikájával írta bele a nagyérdemű emlék könyvébe, ám mondani sem kell, hogy van még hasonló "csoda" az ő kis tarsolyában. Cate Blanchett-el, Eric Bana-val, Tom Hollander-el (Három férfi és egy nő, Vakok földjén, A Karib-tenger kalózai- A holtak kincse, Bor, mámor, Provance, Valkür, A szólista, Büszkeség és balítélet stb.) és Saorise Ronan-al (Anyád lehetnék, Vágy és vezeklés, Szikraváros, Komfortos mennyország stb.)  karöltve egy igaz akciódús kaland mozival rukkol elő. A VOX egyenesen a huszonegyedik század Leon, a profijának titulálja, egyenlőre hatalmas kérdőjellel. Mit ne mondjak, azért ez elég magas léc, amit át kéne ugrania az "újonc" rendezőnek. Mindenesetre az előzetes egész ígéretes. Meglátjuk mekkorát képes ugrani Wright, ha nem romantikától és együttérzéstől "csöpög" a filmje.
Itt egy 16 éves lány áll a középpontban, akit apja igazi kis "gyilkológépnek" nevel, hogy aztán a későbbiekben meg tudja magát menteni a "gonosz" hírszerzési ügynökök seregétől, miközben próbál beilleszkedni egy átlagos család hétköznapjaiba.

A vámpír, a vérfarkas és a szellem című angol sorozat 2008-ban indult útnak és azóta is halad szépen előre a kitaposott ösvényen. Igen ám, de jönnek a "gonosz amerikaiak" és mit tesznek ezzel a kellemes humorú, ízig-vérig brit szériával? Átdolgozzák, feldolgozzák, bedarálják, a magukévá teszik és természetesen rajthoz állítják (már idén januártól). Mondanám, hogy ez micsoda szentségtörés, de valójában nem az. Engem csak az lep meg (vagy mégsem?), hogy mennyire nem képes mostanában a "nagy filmország" önálló, saját produkciókkal előrukkolni. Egyre több a remake (pl.: Skins US), az átdolgozás. Ez vajon miért lehet? Pedig nem egy remek önálló alkotás született már a tengerentúlon (ez azért elég nyilvánvaló), most mégis úgy látom, valamiféle "hullámvölgybe" keveredett. Egyértelműen nem esik pánikba Amerika, inkább a lehető legjobban kíván (még ebből is) profitálni.
Térjünk rá a Being Human című sorozatra, amiről ugyebár már megemlítettem, hogy angol és jelenleg a 3. évadját éli. Idén, január 17-től viszont a Syfy előrukkolt a maga amcsi verziójával, amiről meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem rossz! Van ami az egyikben jobb, és van ami jobban tetszik a másikban. Viszont a történet szinte szóról-szóra egyezik, ami kicsit zavaró. Legalábbis ami Being Human US eddigi három részét illeti. Vessük hát össze a két szériát, lássuk melyik nyerheti el inkább a tetszésünket.

Igen, igen a piroska és a farkas megkapta a 21. századtól a maga verzióját, ami nem is lehet más, mint egy jó kis vérfarkasos történet. Bár sokan tudjuk, hogy az eredeti történet sem volt éppen piskóta (mielőtt még Grimmék belekontárkodtak volna a mesébe), de azért ez az elgondolás merőben új (bár kevésbé meglepő). A Twlight rendezőnőjétől, Catherine Hardwicke-től tudjuk, hogy nem áll messze ez a műfaj, így aztán valószínűsíthető egy újabb siker film a tinik körében. Ez, már csak a témaválasztás miatt is megjósolható, de természetesen tévdni emberi dolog. Várjuk csak ki a végét.
Valerie (Amanda Seyfried: Bajos csajok, Mamma Mia, Levelek Júliának, Kedves John stb.) halálosan szerelmes lesz Peter-be (Shiloh Fernandez: Interstate, Deadgirl, Bosszú, Cadillac Records stb.), aki egy árva favágó. Ezzel kivívja apja (Gary Oldman: Leon, a profi, Az ötödik elem, Batman: kezdődik, Harry Potter, A sötét lovag stb.)  haragját, arról már nem is beszélve, hogy a faluját egy rejtélyes vérfarkas kísérti.

Scott Charles Stewars a Légió után egy újabb apokalipszis történetet dolgoz fel, de egészen új történettel. Meglovagolva egy horrorisztikus koreai (manhwa) képregény ( 프리스트 - Priest) sikerét, megpróbálja meghódítani vele a mozivásznat is. Paul Bettany-tól úgy látszik nehezen, vagy legalábbis nem szívesen válik meg az eddig két filmes rendező, de miért is tenné, mikor már egyszer bebizonyította, hogy elviszi a hátán a filmjét. A Priest-ben talán sikeresebben sikerült a további szereposztás is, hiszen olyan színészek játszanak Bettany mellett, mint Karl Urban (Gyűrük ura,: Két torony, A király visszatér,  Bourne-csapda, Star Trek, Red stb.), Cam Gigandet (A túlvilág szülötte, Twilight, Pandorum, Könnyű nőcske stb.), Maggie Q (Csúcsformában 2, Mission Impossible 3,  Die Hard 4.0, Szex telefonhívásra, New York, I love You stb.), Christopher Plummer (A muzsika hangja, A bennfentes, Egy csodálatos elme, Sziriana, A belső ember, Dr. Parnassus és a képzelet birodalma stb.).
A történet szerint egy pap elhagyva hivatását, és egyházát elindul megkeresni unokahúgát, akit elraboltak a vámpírok. Az eredeti képregényben ugyan szó sincsen gonosz vérszívókról, csupán bukott angyalokról és hitét vesztett emberekről, de biztosan kellett valami mai kedvelt csalétek a nézőközönség számára, és mi lenne ennél jobb, mint egy jó kis vámpírtörténet.

David Gordon Green legújabb agymenése az idei év egyik legjobban várt vígjátéka. James Franco újfent együtt dolgozik az Ananász expressz rendezőjével, de ezúttal Natalie Portman, Zooey Deschanel és Danny McBride a társai ebben a nem mindennapi középkori komédiában.
Danny McBride és Ben Best (Egyszer fent, ...inkább lent) tollából született a történet, melyben a két "királyfi", Fabious (James Franco) és Thadeous (Danny McBride) veszélyesebbnél veszélyesebb küldetésekre kényszerülnek, hogy megmentsék apjuk királyságát. Természetesen mind ezek mellett ki kell szabadítani a gonosz varázsló karmai közül a gyönyörű hercegnőt, és kissé meg kell regulázni az egyébként elég együgyű, két bal kezes Thadeoust. Melléjük szegődik a bátor és dögös Isabel (Natalie Portman), hogy segítse az küldetésüket. Hogy mi sül ki ebből a különleges kalandból, hogy hőseink milyen tetteket valósítanak meg és miként, arra még várnunk kell. Addig is itt van a magyar feliratos előzetes.

Danny Boyle nevét a 2008-as Slumdog Millionaire óta ismerik azok is, akik kevésbé nagy mozifanatikusok, de azért tudjuk, hogy igazi "öreg rókáról" beszélünk, akinek a nevéhez több fűződik, mint egy indiai sikertörténet. A Trainspotting, a 28 nappal később, Az élet sója, Sekély Sírhant, A part, Napfény stb. rendezője ezúttal is egy olyan filmet varázsolt a mozivászonra, ami szem-szájnak ingere, igazi mozgókép csemege.
Sokan sokféleképp bírálják az egyébként igaz történetet feldolgozó, egyszemélyes mozifilmet. Mondják rá, hogy kemény, feszült, megterhelő alkotás lett, de én erre azt mondom: ilyen az élet! Aron Ralston, akinek az alakját remekül formálja meg James Franco (Pókember 1-2-3, A halott lány, Trisztán és Izolda, Camille, Milk, Howl stb) biztosan nem mondaná, hogy embert próbáló mű, bár a története mindenképpen az. A hányingerrel és szédüléssel küszködő nézők a valódi bizonyítékai annak, hogy mennyire jó is ez a film. A képek művészi értéke minimum csillagos 5-ös, a montázsok és szuper közelik a homogén környezet életre keltését teszik lehetővé, amely azt eredményezi, hogy nincs olyan ember, aki ne tudna együtt sírni, nevetni vagy éppen hallucinálni a főszereplővel.  Egy csodálatosan borzalmas börtönben találjuk magunkat, ahonnan nehéz a menekvés, de  igazából mi, nézők nem is szeretnénk szabadulni ebből a gyönyörű, ugyanakkor kínzó fogságból. Bravúros operatőri és vágó munka, valamint le a kalappal James Franco és természetesen Danny Boyle előtt.

Minden évben nagyon várom az Oscar-díj átadót, pedig minden évben szidom rendesen valami miatt. De ez már csak így természetes. Idén remélem több okom lesz örülni, mint sem, ugyanis van egy-két befutó a tarsolyomban, amit most közzé is szeretnék tenni. Hála istennek elég sok filmet sikerült megnéznem a jelöltek listájáról, így aztán (talán) elég reálisan tudok véleményt alkotni.
Íme hát a jelöltek listája, külön kiemelve az általam várt győztesek nevével, címével. Természetesen nem volt könnyű döntenem, de végül valamire voksolnom kellett, így született az eredmény. Nyilvánvalóan nem gondolom, hogy igazam is lesz, de a drukknak meg kell lennie (még akkor is, ha mindig akad második befutó is)! Aztán majd később kiderül, kik is nyertek valójában.

A Heartless egy olyan thriller, ami egyszerre nevetséges és véresen komoly. Az angol filmek többsége, főleg azok az újabb alkotások, amik a fiatalok "lázadásának" kritikáját kívánják megfogalmazni (Skins, Harry Brown, Taken, Egy lányról stb...) többnyire ezen a pilléren egyensúlyoznak. Mindig próbálják valamivel oldani az általuk olyan sötétnek ábrázolt helyzetet, mindig találnak egyfajta kiutat, ami hol jól, hol rosszabbul sül el a filmvásznon.
Philip Ridley rendező régen készített már filmet, és ez a 2009-es új műve egy erős kritikát magában hordozó, különlegesen furcsa alkotás lett. Igazából a mai napig nem tudom eldönteni, hogy komolyan vegyem e, vagy nevessek rajta egy jót. Lehet ez azért van, mert a horror elemeket magában hordozó thriller mélyén egy olyan lélektani dráma húzódik meg, ami teljesen magával tud ragadni, valamint Jim Sturgess annyira remekül alakítja a testi fogyatékkal élő srácot, hogy egyszerűen nem tudom nem sajnálni. A lelketlen és szívtelen ifjúság, a hiúság és tökéletesség igénye kerül terítékre egy démoni fimben, ahol az emberség a tét. Mi tennél meg, hogy az életed olyan legyen, mint amilyennek megálmodtad? Mit meg nem tennél? De mint mindennek, ennek is ára van...

A The Kids are all right című családi vígjáték egy olyan família történetét, hétköznapjait mutatja be, ahol két anyuka (Annette Bening és Julianne Moore) -  igen, két anyuka - egy fiatal lány (Mia Wasikowska) és egy kamasz fiú (Josh Hutcherson) életébe belecsöppen egy igazi férfi, az apadonor (Mark Ruffalo). Az egyébként sem mindennapi kompánia megszokott életstílusát és ritmusát, valamint az egymáshoz való kapcsolatukat változtatja meg a férfi macsóssága.
Lisa Cholodenko (High Art, Laurel Canyon, Ösztönember...) legújabb filmje nem egy megszokott könnyedségű vígjáték, nem egy bugyuta nevetődoboz, amit ha kinyitunk könnyeket hullatunk a sok jó poénon. Nem, ez a film attól lesz mókás, hogy egy nem hétköznapi dolgot emeltek be a mindennapok megszokott közegébe, attól, hogy a szereplők brillíroznak szerepeikben, és mind ez még jól is áll nekik. Nem mondanám, hogy egy klasszikus mű, azt se, hogy egy kifejezetten remek film, de mindenképpen valami kedvesen őszinte, valami egyszerű bájjal megspékelt, különös alkotás. Kell hozzá némi bátorság, hogy az ember rászánja magát, de aztán nem okoz majd csalódottságot. Annette Bening nem véletleül vehette át ezen alakításáért az idei Golden Globe-ot.

Az utazó, The Tourist. Nehéz szavakba önteni azt a csalódottságot, amit ez a film okozott, bár nem vártam tőle világmegváltást, de egy ennyire feledhető élménynél azért többre számítottam. Mivel remake-ről van szó, így aztán eleve kicsit szkeptikusan ültem neki a filmnek, ami semmi másnak nem köszönheti "népszerűségét", mint a két fő színésznek. Elég kiábrándító ez a tény. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól, mert igenis jót derültem azon körülbelül három jó poénon, amit Johnny Depp-nek köszönhetünk. Jack Sparrow itt is sikert aratott, de egyébként egy nagyon üres, ötletszegény moziról van szó. A meglepő fordulatok híjján a férfiak csak Angelina Jolie irigylésre méltó alakjában, a nők Johnny Depp elbűvölő mosolyában,  és úgy általában a nézők, csak Velence lenyűgöző szépségében gyönyörködhetnek, mert más nem nagyon tudja megörvendeztetni szemünket, lelkünket. Az meg aztán külön rejtély, hogy mért jelölték Mrs. Pitt-et Golden Globe-ra! Steven Seagal arcjátéka is több emóciót képes kiváltani belőlem, mint Jolie kisasszonyé ebben a moziban. Lehet éppen ez a finom távolságtartás, minimalista játék volt a kiválóság fokmérője? Ki tuja? Az utazó egy egyestés film, amit öt perc letelte után már el is feledünk. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az eddig főleg televíziós produkciókban alkotott John Cameron Mitchell szívszorító drámája egy olyan történet, ami egy gyermekét elvesztett anya lelki vívódásait helyezi a középpontba. Nicole Kidman és Aaron Eckhart négy éves kisfiúk emlékét próbálják eltemetni bensőjük megfelelő helyére, miközben egyre messzebb kerülnek egymástól.
A Rabbit Hole nem tör lélektani magaslatokba, egyszerű melankóliájával próbálja belerántani a nézőt a gyász és a feldolgozás feneketlen és sötét üregébe, miközben mentőöveket hajít utána. Egyszerű történet ez a maga nemében, és nem is akar több lenni annál, valamint remek színészek tesznek róla, hogy ne fulladjon unalommá a folytonos bánkódás. Dianne West, Sandra Oh és Miles Teller gyöngyszemként ragyognak fel szerepükben, visznek némi melegséget a filmbe, ami másként csak a képek telítettségében fedezhető fel néha. Nehéz szavakat találni egy olyan filmhez, ami nem több egy jól elvégzett házi feladatnál, ugyan akkor egy olyan témát dolgoz fel, amiről nem szívesen mond az ember semmi rosszat, mert a végén még felróják neki érzéketlenségét.

Elérkezett a sok port kavart negyedik epizódja Jack Sparrow kapitány kalandjainak, és most talán végre (megszabadulva Keira kisasszonytól és a csak koszosan elbűvölő Orlandótól) egy kellemes szereposztással húzhatják le az alkotók a következő bőrt erről a jól tejelő csontról. Vannak nagy rajongói a filmnek, vannak kedvelői és természetesen vannak utálói is. Én a középmezőnyt erősítem, és hozzátenném, hogy aki magyarul nézte eddig, az tényleg nem is tudom mit szerethetett/szeret benne. Johnny Depp akcentusa még mindig lenyűgöző, bár már sokkal kevésbé meglepő. Akárcsak kitűnő alakítása, főleg hogy ebben az új epizódban igencsak főszerephez jut (végre) , és társául is egy hozzá felérő Penélope Cruz-t sikerült kapnia. A rendezői székbe ezúttal az a Rob Marshall ülhetett be, akinek a Chicago-t, az Egy Gésa emlékiratai-t, vagy a 2009-es Kilenc-et is köszönhetjük.

Vannak filmek, amiket csak azért (és akkor) szoktam megnézni, mert jelölve voltak/lesznek valami nagyobb díjátadón. Ez nem egy olyan film! Szerintem mindenképpen megnéznem, mert 1: szeretem a sportról szóló (akármilyen sportról legyen is szó - lehet a kézilabdás múltam miatt) filmeket, 2: mert megint olyan színészek játszanak benne, akik megérdemlik a figyelmet.
David Owen Russel rendező nevével még nem sűrűn találkozhattunk, én csak és kizárólag az 1999-es Sivatagi cápák című film nyomán emlékeztem rá. Már ott is Mark Wahlberg-el dolgozott együtt, de most talán nem csak a történetválasztása szerencsésebb, de a színészi is. Christian Bale-ről már rég tudjuk, hogy egy nem mindennapi színész (Amerikai pszicho, A gépész, A tökéletes trükk, I'm not there-Bob Dylan életei stb.). Amy Adams már bizonyított (Tiszta napfény, Kétely, Julie és Julia), hogy nem csak egy üresfejű,vígjáték csaj. Melissa Leo (21 Gramm, Veronika meg akar halni, A befagyott folyó) viszont talán élete szerepét kapta meg.
A történet arra született, hogy díjnyertes alkotássá cseperedjék, természetesen csak jó kezek biztonságában. Nem meglepő, hogy egy ennyire emberi, ennyire 'hollywoodi' film képes több kategóriában is helyt állni, akár a Golden Globe-on is. Többet majd csak a film megnézése után, egyenlőre ígéretes.

Túl vagyunk az idei Golden Globe-on is, ami számomra elég sok meglepetést és váratlan döntést hozott. Nem azt mondom, hogy olyan filmek kerültek fel a jelöltek listájára, amik nem érdemelték meg ezt a megtiszteltetést, de a nyertesek között viszont van pár, számomra érthetetlen, vagy legalábbis kevésbé érthető személy/alkotás.
Alább található a jelöltek és a nyertesek listája, mindenki döntse el maga, hogy mennyivel tud egyet érteni. (Mondjuk hozzátenném, úgy elég nehéz, hogy a filmek 80%-át nálunk még sehol nem lehet megtekinteni!) Igyekszem behozni ezen (és egyéb) filmek megtekintését, hogy legalább már az Oscar-t felkészültebben nézhessem.

Be kell hozni a lemaradást! Igen, így gondoltam erre a filmre, mivel már régen meg akartam nézni, de csak most jutottam el odáig, hogy valóban meg is tegyem. Azt hiszem örökre beleégett a tudatomba!
A balett világa nagyon távol áll tőlem, bár tudom értékelni a törékenységét, szépségét, a benne rejlő mély elhivatottságot, a nőiességet, de valahogy mégsem az én műfajom. Akik ugyan így éreznek a tánc eme formája iránt, azok se habozzanak megnézni ezt a thrillert, mert ez a film nem pusztán a balett-kliséket lovagolja meg, de egy olyan magas érzelmi fokra repíti fel minket, gyanútlan nézőket, ahonnan csak a teljes átélés után vagyunk képesek leszállni a földre. Nem hiába a sok díj-jelölés, a Golden Globe, hiszen Darren Aronofsky egy olyan erős munkát adott (már megint) ki a kezei közül, amire csak nagyon kevesen képesek a pszichothriller műfajában. Színész választása meglepően kitűnő, Natalie Portman jelenléte nagyon erős az egész film során, mondhatom, még nem láttam tőle ennél jobb alakítást. Tőlem akár az Oscar-t is megkapná! Vincent Casselnél jobb  perverz koreográfust, tánctanárt se tudtam volna elképzelni, szóval elmondható, hogy Aronofsky (ahogy tette azt a Rekviem egy álomért-ban és a Pankrátorban egyaránt) kiváló érzékkel választja ki szereplőit, ami nagyon is fontos tényező egy sikeres, jó filmhez. Nem csak Natalie Portman, de a mellékszerepekben feltűnő fiatal Mila Kunis, vagy éppen Winona Ryder is merészen sötét alakok. A Black Swan egy elmeháborodott dráma, a maga tökéletességében  egy pszichotikus borzongás, egy önmagában tévelygő balerina őrült kiteljesedése.