Jerry Bruckheimer és a Disney legújabb franchise produkciója egy olyan látványmonstrum, ami méltó feldolgozása a híres számítógépjátéknak. Sokkal több pozitívumot, sajnos nem mondhatok a filmről, mert bár az tény, hogy egy izgalmas kis kalandfilm, azért újdonságot, illetve meglepetést egyáltalán nem várhatunk tőle. Jake Gyllenhaal kirázza a kisujjából Dastan herceget, bár elmondása szerint kicsit "túl edzette" magát a szerepre, de természetesen ez csak a kiváló fizikai erőnlétet, illetve a két és fél kiló tiszta izmot jelenti, amit sikeresen magára szedett még a forgatások megkezdése előtt. (Hozzátenném, az eredmény igencsak látványosra sikeredett, megérte a sok, kemény edzés!) Egy igazi, ízig-vérig popcorn moziról van szó, amire azért ül be az ember, hogy elkalandozhasson Marokkó gyönyörű tájain, illetve, hogy kikapcsolódjon egy hosszú, munkával teli hét után. Akit nem zavar, hogy a film felénél szinte egyértelművé válik, hogy mi is lesz a vége, hogy egyre csak látjuk a harci jeleneteket, a falról ugráló Jake-et és társait, valamint, hogy a történet egyértelmű klisékre építkezve (gonosz testvér, jó herceg, szép királykisasszony, mókás segítőtárs stb...) próbálja egyre elcsigázottabban fenntartani az érdeklődést (kevés sikerrel), annak a moziban a helye! Aki viszont arra számít, hogy sikerül Bruckheimeréknek megismételniük a Karib tenger kalózai egyedi humorérzékkel megáldott sikermaratonját, az csalódni fog. A Prince of Perzsia egy lenyűgöző látványvilággal rendelkező közhelyes mozi, ami bár kiváló színészi felhozatallal büszkélkedhet, mégsem üti meg a jackpotot, marad egy felszínen lubickoló akció opusz.

A százötvenmillió dollárból készült film célja nem csupán az volt, hogy a számítógépes játék kedvelőit becsalják a mozitermekbe, hanem, hogy azt is becsalogassák, akik nem is ismerik a játékot. Mike Newell (Donnie Brasco, Mona Lisa mosolya, Harry Potter és a Tűz serlege, Szerelem a kolera idején) rendező külön figyelmet fordított arra, hogy mindenkit szórakoztatni tudjon filmjével, így próbált érdekes karaktereket belecsempészni az egyébként elég sablonos történetbe. Valószínűleg az Alfred Molina által megformált Sherik Amar-ra gondolhatott itt, aki struccfuttatásból és adócsalásból próbálja magát jómódban és persze mókás jellemben feltüntetni. Az viszont tény, hogy nélküle sokkal kevésbé lenne mulatságos a két órás mozi, így aztán örülünk, hogy legalább egy ilyen -(amúgy, szinte minden hasonló típusú filmben /Múmia-Jonathan, Karib tenger kalózai - a faszemű és nagydarab társa/ úgy látszik kötelező elemként fel kell tűnnie egy hasonló karakternek, hogy az egyébként sótlan főszereplőket (?) kiegészítve nevetésre késztessék a fancsali közönséget?!)- szereplőnk akad, aki gördülékenyebbé teszi a száraz homokon játszódó mesénket.

Beszéljünk egy kicsit a szereposztásról, mert őszintén szólva az az egyik legerősebbnek tűnő pozitívuma a filmnek. Jake Gyllenhaal-ról nem kell túl sokat mondanom, őt azért minden valamire való moziba látogató ismeri. Ami talán újdonságként szolgálhat az az a tény, hogy Orlnado Bloom és Zac Efron elől sikerült (hálistennek!) elcsakliznia a szerepet és beleadott apait-anyait, hogy a lehető legjobb formáját hozza. Én szeretem a huszonkilenc éves srác játékstílusát (sokan idegenkednek tőle, mondván nem elég erős személyiség a vásznon..hm), így én itt is teljes mértékben meg voltam vele elégedve, főleg miután megtudtam, hogy a veszélyesebb ugrálós jelenteket is ő maga játszotta (azért van, amit nem engedtek neki). A mellette tündöklő Tamina hercegnőt Gemma Artenton személyesíti meg, szerintem egész tűrhetően. A szépséges papnő figurája egyébként sem alkalmas rengeteg "bravúr" bemutatására, de az ifjú színésznőnek azért sikerült elcsípnie a hercegnő erős, nőies személyiségét. Mellesleg, jól mutatnak együtt Jake-el a vásznon. Akit még mindenképpen meg kell említenem az Ben Kingsley, akit amennyire imádtam a Viharszigetben, ugyanannyira nem szívleltem itt, mint a trónra törő Nazim-ot. Valószínűleg ez a karakter ridegségéből adódik, és nem abból, hogy a (szívemnek egyébként nagyon kedves) színésznek lennének kevesek az adottságai. Igazából három különböző nézést és (mondhatnám Steven Seagalt megszégyenítő) minimális mimikai játékot igényelt a szerep, így aztán olyan távol marad tőlünk, mint amilyen messze van Makó Jeruzsálemtől. Sajnálatos, hogy ennyire silány a gonosz főszereplőnk, miközben egy kis mellékszerepben feltűnt hassassin (transzban garázdálkodó orgyilkos), Gísli Örn Gardarsson learatja az összes babért Kingsley elől.

A történet is valahogy, olyan mintha már hallottunk volna hasonlót, de azért tartogatott magában valami izgalmat, érdekességet. Sajnos, nem igazán sikerült ezt kiaknázni, bár azért a film végén van egy jó kis csavar, de pont az dönti bele a hollywoodi sémába a produkciót. Kár érte!
Adott egy nyomornegyedben élő merész kis srác (Dastan), akit a király felkarol és fiaként neveli fel a későbbiek során. Mikor felnő, merész és ügyes, harcos vezető válik belőle, nemes lelkű legény a javából, mondhatnám a három királyfi közül a legfiatalabb. Miközben fivéreivel bevesznek egy szent várost (természetesen hamis ürügy nevében) Dastan keze ügyébe kerül egy nem mindennapi tőr, ami egy különleges homok segítségével vissza tudja forgatni az időt, de azt csak a tőr tulajdonosa érzékeli. Így aztán elindul a harc a tőr megszerzéséért és annak visszajuttatásáért az istenek világába. Természetesen főhősünk nagyon bátor és nemes, így a szépséges királynővel magamögött, a jó oldalon harcolva kívánja megakadályozni az apokalipszist, ami bekövetkezne, ha a gonosz nagybácsi megkaparintaná és visszahelyezné a szent város alatt található homokórába a tőrt. Azt hiszem a végkimenetelt már le se kell írnom, mert hát mi más történne, mint hogy Dastan és Tamina útközben egymásba szeretnek, a gonosz megkaparintja a tőrt stb. Szerintem már így is túl sok információt árultam el.

Mindemellett egy egészen élvezhető, látványos kalandfilm a Perzsia Hercege. Csak azt sajnálom, hogy nem a nővéremmel néztem meg a filmet, mert akkor most sokkal több pozitívumot tudtam volna elmondani.
10/5

A film zenéjéről csak annyit mondanék, hogy Harry Gregson-Williams készítette el, és talán még ez mondható a film (látvány után) második pozitívumának. Bár kissé sablonos az Aladdines fíling, de mindenképp illik a mozi hangulatához. Ahhoz viszont valószínűleg ez is kevés, hogy önmagában, otthon hallgassa az ember. Azért megmutatom, hátha valaki jobban ráérez az ízére.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.