És igen! Egy újabb, majd mi megmutatjuk, hogy a hipp-hopp, az utcai tánc mennyivel menőbb és királyabb, mint a hagyományos, tütü-fodros, klasszikus balett.  Lesz egy lányunk és egy fiúnk, akik bár különböznek, mégis hatalmas szerelmi villámcsapás éri őket, majd egy tánc nyújtotta katarzis során egymás karjaiba omlanak, összeborulva egy kellően érzelemdús csókjelet során. Gondolnánk mi, az előzetesből, és igen, így ülünk be a moziba! Aztán feltesszük a "varázskukkerünk" és látunk valami olyat, amire nem számítottunk. Legalább is nem így, nem ebben a formában! Kezdjük ott, hogy a streetdance-et nem épp (én legalábbis biztos nem) Londonnal azonosítanám, pláne nem egy csengő hangú, ártatlan tekintetű, szőke lánnyal. De mégis, legyőzve minden előítéletemet, ott ülök a mozivászon előtt, és várom, hogy belém csapjon a lüktetés első hulláma, a hipp-hopp dübörgő szabadsága. És csak ülök, és várok. Látom a főszereplőket szépen sorban, megtudom, hogy ki kibe szerelmes, ki kivel áll harcban, majd kényelmesen hátradőlök, hiszen elég volt az első 10 perc, és tudom mi a film vége. Igen, tudom! De aztán eszembe jut, hogy ezt már azelőtt is tudtam, mielőtt megvettem volna a jegyet. Így végül hagyom, hogy magával ragadjon a zene és a valódi, az igazi főszereplő: a tánc. Mert ez a mozi a táncról szól! Nem a Step-up féle, hű de kitörni vágyó szerencsétlen, magányos és hányattatott sorsú fiú/lány vagyok, aki aztán úgy, de úgy, kifejezi magát a tánctehetsége által, hogy mindenki csak tátott szájjal nézi majd kivirágzását egy szerelmi történet klisés keretei között. Nem! Ez a film a közhelyeket (szerelem, barátság stb.) mellékepizódokká zsugorítja, és pontosan azt emeli ki, amiért beülünk a moziba. A táncot! Se többet, se kevesebbet nem ad, de azt minden mennyiségben.

A történetet nem fogom méltatni, mert természetesen (pocsék) az csak egy jó ürügy, hogy filmet készítsünk  (hogy becsaljuk a fiatal nemzedéket a moziba) az utcai tánc és a balett különbözőségéről, illetve inkább magáról a táncról. Azért inkább csak a táncról, mert hihetetlen bár, de itt pontosan nem arról szól a történet, hogy az egyik mennyivel "jobb", mint a másik. Inkább arról, hogy mind a kettő érzelmeket fejez ki, mind a kettő egy táncstílus. Így aztán, miért ne lehetne ötvözni őket! Kicsit a balett oldaláról is megtudunk valamit, végre abban is láthatunk értékeket, nem csak a pipiskedő, szűk ruhás, külső mázat. Jó, a film csak a külső mázat mutatja, akarom mondani, csak éppen hogy elkap valamit a trendi "táncos-filmek" fílingből, de azt úgy formálja magáévá, ahogyan azt egy jól nevelt angol úr/hölgy tenné: beleviszi az eleganciát és a arisztokratizmust, de mégis meghagyja az őserőt magában hordozó, lüktető lelkét. Sajátos egyveleg születik hát, egy ilyen albínó zsáner, ami leginkább a fiatalokat hivatott elcsábítani, és aki kicsit is fogékony a hasonló típusú filmekre, az kellőképpen meg is kapja a magáét. Minden tipikus elem megtalálható itt, tehát csalódni nem fogunk.

Mondom én, aki úgy ült neki a filmnek, hogy semmit nem tudott róla. Gondoltam, háhá, itt egy újabb táncos film, és mivel jómagam szeretem a hipp-hopp-ot, a jó koreográfiákat, és lássuk be, a Step-up mind két részét, gondoltam, akkor miért ne nézném meg ezt is! Az előzetes révén ugyan nem voltak nagy elvárásaim, sőt, de hát mire föl lettek volna! Viszont, így pozitívan csalódtam! Azért azt gyorsan hozzátenném, hogy aki nem kedveli a hasonló típusú filmeket, annak ez se fog tetszeni. Én imádom ezt a táncstílust, magam is szívesen ropnám, ha nem lennék olyan tehetségtelen a dologhoz! Kimondva  a valódi frankót, ez nyilvánvalóan nem egy jó film, inkább csak egy olyan film, amiben sok jó tánc (és nem utolsósorban zene) van. Aki ezt tudja értékelni, az viszont kimondottan jót fog szórakozni! Én végig buliztam a film alatt. A soundtrack az tuti meglesz! ;)

A szereplőkről nincs mit mondanom, mivel a történet is elég lapos, így a karaktereink is elúsznak valahol a Temze mentén. Van az a néger srác aki, kiválóan freestyle-ozik, aztán van az a srác, aki remek break-es, és hasonló karakterek tudnék még sorolni, kivétel a főbb szereplőinket. Mert ott ugye van egy lányunk, Carly (Nichola Burley), akinek össze kell hoznia egy bandát a streetdance döntőre, és aki jajj de szerelmes a gonosz áruló fiúba, de természetesen a film végén nem csak a versenyt nyeri meg, de a fő balettos szépfiú szívét is. Na igen! A fiúkánk, Tomas (Richard Winsor), annak ellenére, hogy iszonyatosan dögös (ahogy kb. az összes srác a filmben:P) a kis feszülős nacijában, és nyilvánvalóan remek táncos, azért a színészi képességeknek igencsak a hijján van. De sebaj, itt ez nem lényeg! Maximum ráadásként szolgálhat, mert hát nem lehet mindenki Channing "Tyler" Tatum. :D Az egyetlen valamire való színésznőnk, az a Helena tanárnőt alakító Charlotte Rampling (Swimming Pool, The Dutches), akinek itt, semmit nem kellett megmutatnia képességeiből. (Bár meglepő volt, hogy tud állva maradni olyan magas sarkú cipőben. :D)

Megkapjátok a film ízét, a sava-borsát: ami a balett és a streetdance ötvözése. Ez a film valódi értéke!!!!

Mindn filmben lesz egy kedvencem! Igen, minden filmeben kiszúrok valakit, akit azután végig imádni fogok a film alatt (legyen az bármilyen kis mellékszereplő). Itt, nehéz helyzetben voltam, ugyanis két szereplő is a szívemhez nőtt. Az egyik az kis néger fiúcska volt, aki úgy "robotmozgott", hogy csak úgy néztem! Így, most beteszem a film hivatalos számának (N-Dubz ft. Bodyrox - We dance on) a klipjét, amiben szerepel ez a "kisfiú", és ami nem csak visszaadja a Streetdance 3D életérzését, de pluszba mutat valami olyasmit, amit csak akkor fedezhetünk fel, ha megértjük, miért is kellenek ilyen alkotások a mai fiatalságnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.