A Glee-ről tudni kell, hogy nem véletlenül vetítik Amerikában az American Idol utáni idősávban. Még éppen hogy csak véget ért az első évad, már a harmadikat rendelte meg a Fox stúdió, így aztán valószínűleg jó sokáig találkozhatunk még a nevével. A tengeren túlon, ugyanis ez a "Number one Show", a legnézettebb széria a 18 és 49 év közöttiek körében. A Highschool Musical sikerének köszönhetően hódít a musical a fiatalok körében, így csak idő kérdése volt, mikor rukkolnak elő egy hasonló sorozattal. Íme! A Glee csak abból a szempontból más egy kissé, hogy míg a nehéz helyzetű tinik sorsából építkezik, a legmodernebb, a legújabb slágerek nyelvén szól hozzánk. Madonna például külön fizetett, csak hogy egy számát feldolgozza a Glee stáb! Érdekes, hogy egy ennyire "ostobának" tűnő tini széria mennyire sikeres tud lenni, de be kell vallanom, valamiért én is végig néztem! (Valószínűleg azért, mert a szereplőink tényleg kiváló énekesek, de csak másod sorban jó színészek.) A sorozatot Ryan Murphy-nek köszönhetjük, aki a Kés/Alatt című sorozatot is jegyzi. Aki egy színes, vicces, szórakoztató, zenés szériával kívánja feldobni az unalmas hétköznapjait, annak mindenképpen a Glee-t ajánlom!

Nem szokásom az ehhez hasonló filmek "reklámozása", mert valljuk be őszintén, elég egyforma mind. A különbség a színészekben rejlik, pedig a forgatókönyvben kéne valami kellemesen újat produkálni. (Csak a nővérem miatt teszem mégis közzé, mert tudom, hogy ő szereti a hasonló tipusú filmeket. Nem mondhatja senki, hogy nem vagyok aranyos hugica! :P ) A Killers rendezője az a Robert Luketic, akinek olyan 'remekműveket' köszönhetünk, mint a 21 vagy a Csúf igazság. Az Ausztrál rendező legújabb filmjét június 4-én mutatják majd be Amerikában olyan mellékszereplőkkel, mint Tom Selleck, Catherine O’Hara, Rob Riggle és Martin Mull.
Az akció vígjáték nagyvonalakban arról szól, hogy Jen (Katherine Heigl) egy, a szüleivel való európai nyaralás során megismerkedik egy titokzatos férfival, Spencerrel (Aston Kutcher), aki valójában egy szupertitkos orgyilkos. A lányt magával rántja a fiú titokzatos sármja és természetesen ez egy nagy szerelembe torkollik majd. A kicsit Mr. és Mrs. Smith-re emlékeztető mozi, kitűnő kikapcsolódás lehet majd minden valamirevaló hölgynek, akik azon kívül, hogy gyönyörködhetnek Ashton kockás felsőtestében (mint én), ki tudnak majd kapcsolódni a közepesen eredeti vígjátékon. A férfiak viszont már csak akkor fogják élvezni, ha elviszik barátnőiket, és végig őket nézik majd a film alatt, mert az biztosan szórakoztatóbb élménnyel fog szolgálni. Bár, ki tudja?! Azért szükség van ilyenekre is, belátom, csak engem ne rángassanak el rá! :D

A Skins című angol sorozat, bár vetítették a magyar tévécsatornák (Cool) mégis leginkább egy közösségi megosztó portálon (YouTube) terjedt el hazánkban. Az eredeti nyelven és magyar felirattal, illetve a szinkronizált változatban is megtalálható "tinisorozat" teljes mértékben megdönti az eddig ismert fiatalokról szóló szériák rendszerét. A polgárpukkasztás, a züllöttség, a drog és a szex az, amiről szól, de valójában annyira mostani, annyira megragadja a ma létező problémák gyökerét, hogy az már néhol egyszerűen rémisztő. A BAFTA díjas sorozatot  2007 óta vetítik Angliában, és akkora sikernek örved, hogy a négy évad lefutása után is még várható a folytatás. Az első két évad még könnyed stílusú, kedves szereplőkkel kalauzol el minket egy furcsa, brit alvilágba, míg a harmadik és negyedik évad (már teljesen új szereplőgárdával) egyenesen beletaszít minket. Mégis lehet szeretni, vagy talán a szeretni nem igazán jó szó, inkább azt mondanám, lehet benne alámerülni. Magával ránt, mert annyira kegyetlenül őszinte, mégis fiatalosan "bohókás", hogy szinte teljesen elhisszük, hogy abban a világban egy Dawson és egy Joye már rég lúzer lenne, valamint mi magunk is piskóták vagyunk már a tizenévesek eme lázadó világában. A négy évadot megélő sorozat egyértelműen két felé osztható, és a két-két évad egészen más stílusú. Én, jobban kedvelem a későbbi epizódokat (és szereplőket is), mert ott már nincs komolytalanság, nincs gyermeki ártatlanság, csak a kőkemény valóság: az élet.

Újfent egy személyes élménnyel kell indítanom kicsiny beszámolómat, ugyanis (aki ismer, az tudja) nem vagyok nagy mese rajongó, de azért természetesen megnézem azokat is. Az Így neveld a sárkányodat című animációs film nem volt éppen tervbe véve, hogy megnézem, de így jött ki a lépés, és milyen jó, hogy így jött ki, ugyanis régen láttam már ennyire szeretni való mesét! Az, még külön megörvendeztetett, hogy: és nem is pixar gyártmány! A pixartól ugyanis, szinte már elvárás a minőségi termék, így aztán az ember maximum csak csalódni tud benne. A Shrek és a Madagaszkár alkotói végre kitettek magukért, és megmutatták, hogy ők is képesek valami igazán nagyszerű dolgot letenni az asztalra. Szóval moziba indultam az öcsémmel és egy barátnőmmel, de mivel az öcsém hamar végzett a suliban, így simán belefért még egy film, még az előre eltervezett előtt. Így aztán beültünk a 3D-s mesére, ahol az egész terem a miénk volt! Kényelembe helyeztük magunkat, aztán már a csak nevetni tudtunk, ugyanis ez a mese egy poénokkal (és nem azokkal az olcsó Shrek-féle "hű de mókás" viccekkel) és eredetiséggel teli mozi lett. Megmondom őszintén, hogy régen mulattam ennyire jót moziban, ami azért elég szégyenletes dolog. Külön ki szeretném emelni a magyar szinkront, amit szinte kizárólag a meséknél tudok elviselni (mert ott, valamiért jók), és itt Hamvas Dani egyszerűen kiváló volt! Nem is találhattak volna jobb szinkronhangot az egyébként Jay Baruchel hangján megszólaló Hablatynak.

Nem gondoltam volna, hogy írni fogok erről a sorozatról, de megteszem. Megteszem azért, mert vannak olyan rejtett erényei, melyeket valóban lehet értékelni (bár valószinüleg, főleg lányok teszik majd), ha egy olyan szériáról beszélünk, ami fogta a két, mostanában legnépszerűbb filmes  elemet - vámpírok és kamasz szerelmek - majd összevegyítve, rittyentett belőle egy izgalmas kis tinisorozatot.
Meglovagolva a Twilight sikereket, a barátságos vérszívok csak úgy áradnak kifelé a televíziókból, mozikból és könyvesboltokból, de hogy minek köszönhetik valódi sikerüket, az rejtély. Vagy mégsem? A régi korok vérszomjas fenevadjai, a sötétség borzongató szolgái ma már szerelemtől tocsogó, romantikus hősökké avanzsálódtak. Az Alkonyatnak köszönhetően jófiúkká váltak a néhai horror és thriller veszedelmes vérszívói, romantikus regények hősszerelmesei lettek, akik titokzatosságukkal a legromantikusabb módom lopták be magukat a lányok és nők szívébe. Mondhatnám, hogy ez mekkora blamázs már, illetve, hogy szégyen és gyalázat, de nem az! Nem a vámpírok "átromantizálódott" karakterei azok, amik "szégyent" jelentenek Drakulára, hanem az unalmas sémára épülő tucatjellemeik. Annak ellenére, hogy mind extra szexisek, misztikusak, rejtélyesek és romantikusak, csak azért tudjuk őket valóban szeretni, mert hatalmas emberségről tanúskodva, nem isznak emberi vért: vegetáriánusak. Azaz mindentől, amitől egy kicsit is rossz, veszélyes és negatív figurák lehetnének, egyszerűen meg vannak fosztva. Így marad a pozitív sallang, extra képességekkel. Melyik lány ne vágyna egy ilyen férfira?

Jerry Bruckheimer és a Disney legújabb franchise produkciója egy olyan látványmonstrum, ami méltó feldolgozása a híres számítógépjátéknak. Sokkal több pozitívumot, sajnos nem mondhatok a filmről, mert bár az tény, hogy egy izgalmas kis kalandfilm, azért újdonságot, illetve meglepetést egyáltalán nem várhatunk tőle. Jake Gyllenhaal kirázza a kisujjából Dastan herceget, bár elmondása szerint kicsit "túl edzette" magát a szerepre, de természetesen ez csak a kiváló fizikai erőnlétet, illetve a két és fél kiló tiszta izmot jelenti, amit sikeresen magára szedett még a forgatások megkezdése előtt. (Hozzátenném, az eredmény igencsak látványosra sikeredett, megérte a sok, kemény edzés!) Egy igazi, ízig-vérig popcorn moziról van szó, amire azért ül be az ember, hogy elkalandozhasson Marokkó gyönyörű tájain, illetve, hogy kikapcsolódjon egy hosszú, munkával teli hét után. Akit nem zavar, hogy a film felénél szinte egyértelművé válik, hogy mi is lesz a vége, hogy egyre csak látjuk a harci jeleneteket, a falról ugráló Jake-et és társait, valamint, hogy a történet egyértelmű klisékre építkezve (gonosz testvér, jó herceg, szép királykisasszony, mókás segítőtárs stb...) próbálja egyre elcsigázottabban fenntartani az érdeklődést (kevés sikerrel), annak a moziban a helye! Aki viszont arra számít, hogy sikerül Bruckheimeréknek megismételniük a Karib tenger kalózai egyedi humorérzékkel megáldott sikermaratonját, az csalódni fog. A Prince of Perzsia egy lenyűgöző látványvilággal rendelkező közhelyes mozi, ami bár kiváló színészi felhozatallal büszkélkedhet, mégsem üti meg a jackpotot, marad egy felszínen lubickoló akció opusz.

A Spartacus: Blood and Sand Június 1-től látható lesz a magyar HBO-n! A sorozat nekem teljes mértékben belopta magát a szívembe, pedig a 300-ra hajazó képi világtól kissé tartottam (mivel az előbb említett mozifilmtől igencsak iszonyodok). Nem tartott sokáig az, hogy eltudjak vonatkoztatni a direkt lassításoktól és az egyértelműen számítógéppel generált látványvilág giccses megalkotásától, mivel a történet, illetve a szereplők abszolúte kárpótoltak mindenért. Sőt, az eddigi legvéresebbnek reklámozott sorozat még arra is képessé tett, hogy értékelni tudjam a pusztán öncélú vérengzést a képernyőn. Lehet, hogy betegesen hangzik, de higgyétek el, egyáltalán nem olyan vészes a helyzet. A Spartacus ugyanis egy történelmileg annyira hitelesre készített széria, hogy a szexjelenetek és harcok mellett, teljes mértékben magával ránt a kor kegyetlen embertelensége. Ez, természetesen a kiváló forgatókönyvnek és a főbb szereplőknek köszönhető.

Csak egy gyors információ! Mivel már egész sok mindent megtanultam a blogom szerkezeti felépítéséről és szerkesztéséről, így vettem a bátorságot és itt-ott "felújítottam" régi posztjaimat.
Nagyobb változást csak a Top 10 Filmzenéim-ben lehet majd felfedezni, ahová sikeresen feltöltöttem a kellő zenéket, így most már nem csak olvashattok róluk, de meg is hallgathattok egy-egy kedvencet!
Ezúton azt is közzé teszem, hogy várom mindenki véleményét, akár e-mailben /megtalálható az elérhetőségeknél/, akár a kommenteknél! Írhattok ötleteket is, hogy miről olvasnátok szívesen, valamint válaszolok /amennyiben tudok/ számotokra fontos kérdésekre is a filmekkel kapcsolatban!

És ne feledjétek, hogy igényesebb filmes kritikáimat, illetve a kevésbé közönség kedvelt, "művészfilmek" előzeteseit a www.filmdilemma.blog.hu-n olvashatjátok!

Elöször nem állt szándékomban írni a filmről, mert eléggé réteg kategória, de aztán meggondoltam magamat, mondván hogy nagyon izgalmas a megszületésének története. A Jim Tompson azonos című könyve alapján készült filmet ugyanis négy-öt másik terv előzte meg.
Az első még 1950-ig nyúlik vissza, ahol is a főszereplőt Marlon Brando alakította volna, Marilyn Monroe-val és Elizabeth Taylor-al az oldalán. A filmet Marilyn Monroe hírtelen halála miatt kellett elnapolni. A második próbálkozás  az 1980-as évekre tehető, ahol a szereplőgárda Tom Cruise-ból Demy Moore-ból és Brooke Shields-ből állat volna. A következő kísérlet során nem más, mint Quentin Tarantino vette szárnyai alá a kegyetlen történetet, és természetesen Uma Thurman lett volona az egyik főszereplője. Mellette Brad Pitt és Juliette Lewis lett volna még a befutó, de a szeptember 11-ei támadás után úgy vélték, túlságosan is erőszakos a forgatókönyv, így aztán újfent besöpörték az asztal alá. Egészen 2003-ig nem próbálkoztak újra, de ekkor Andrew Dominic írt egy új forgatókönyvet és belevetette magát a film elkészítésébe. Leonardo Di Caprio-t szerette volna megnyerni a pszichopata Lou Ford szerepére és mellé Charlize Theron-t illetve Drew Barrymore-t szemelte ki. Azonban ő is elvesztette az érdeklődését és inkább a Jesse James: a tettes, a gyáva Robert Ford című filmet készítette el. (Nem hinném, hogy rossz döntés volt!). Ezután Marc Rocco felügyelete alá került a produkció, aki már Casey Affleck-et szemelte ki a főszerepre, de mellé még Reese Witherspoon-t és Maggie Gyllenhaal-t kívánta megnyerni. Az utolsó pillanatban azonban Rocco is visszalépett, és ekkor került a rendezői székbe Michael Winterbottom, aki végre már el is készítette a filmet Casey Affleck, Jessica Alba és Kate Hudson főszereplésével.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én azért még szeretem a True Blood-ot. Az első évad naivsága és a második bugyutasága ellenére, én még fun vagyok! Nem tudom ugyanis levetkőzni a sorozatok iránti szeretetemet, így ha valamit elkezdek, azt szeretem befejezni. A vámpírok ellen sincsen kifogásom, pláne, hogy mostanában nagyon is felkapottak lettek (mind az irodalomban/ponyvában, mind a filmművészetben). A True Blood legalább nem fél véres lenni, és akkor ráadásként még ott van nekem az ellenállhatatlan, svéd Alexander Skarsgård (alias Eric Northman), akit ismerhetünk onnan is, hogy Lady Gaga megmérgezte Paparazzi című videoklipjében.  A sorozat filmzenéje is nagyon közel áll a szívemhez, a főcímdala (Jace Everett - Bad Things) nem kevésbé. Vannak természetesen hibái az HBO produkciónak, de azt azért lássuk be, hibátlan alkotást nem lehet létrehozni (vagy legalábbis borzalmasan nehéz)! Az új évadban remélhetőleg sikerül a történetnek végre ledobnia magáról az ókori vallásokig visszanyúló, minden eredetiséget nélkülöző kliséket. A karakterek adottak, már csak ki kell használni azok rejtett erejét.
Június 13-án jön a harmadik évad, íme egy kis ízelítő azoknak, akik legalább annyira kitartóak, mint én.

A 30 Seconds to Mars nevű Los Angeles-i rockegyüttes 1998-ban alakult. A frontember Jared Leto, színész (Rekviem egy álomért, Amerikai Psycho, Harcosok klubbja, Pánikszoba, Nagy Sándor stb.), aki egy személyben a banda énekese és szövegírója is. Shannon Leto (dob), Jared testvére, akivel kezdetben "családi vállalkozásként " indították el az együttest. Első lemezüket 2002-ben adták ki 30 Seconds to Mars címen, de ez még nem jutott el igazán a nagyközönséghez, nem nyerte el annak tetszését. A második album, a Beautiful Lie már sokkal nagyobb sikereket könyvelhetett el, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy közrejátszott a lemez készítésében Josh Abraham (Linkin Park, Staind, Limp Bizkit, Velvet Revolver stb) zenei producer, hanem ez már kifejezett érdeme magának a zenei összeállításnak is. A kicsit kívülálló rock banda sokszor megosztja a véleményeket, de Jaredék mit sem törődnek a szakma véleményével, ők maguknak és rajongóiknak muzsikálnak igazán. Legújabb lemezük a This is War 2009. decemberében debütált, és mint mindig, most is megosztotta közönségét.

Szeretem a természetfilmeket, a szép és jó természetfilmeket! És meglepően sok van belőlük, de kevesen vannak azok, akiket magával tud csábítani a filmkészítés ezen műfaja. Pedig, ha jobban belegondolunk, alig tudunk valamit a minket körülölelő, az életet adó természetről. Aki mégis veszi a bátorságot és megtekint egy-két hasonló témáról szóló filmet, az nem csak egy élményel lesz gazdagabb, de hasznos tudásanyaggal is! Tudjátok például, hogy az emberiség az ócánok mindössze 5%-át fedezte fel mindmáig? Szerintem ez egy igen megdöbbentő és izgalmas adat! Éppen ezért merem ajánlani a gyönyörű képekkel és izgalmas titkokkal foglalkozó Océans-t.
A filmet a francia Jacques Perrin és Jacques Cluzaod rendezte. Az angol nyelvű változat narrátora Pierce Brosnan, aki azt nyilatkozta a filmmel kapcsolatban, hogy reméli, hogy az ehhez hasonló filmek majd segítenek a fiatal nemzedéknek abban, hogy későbbi életük során segítsenek a természet megmentésében és óceánbiológusnak, vagy hasonló nemes célú foglalkozásnak szenteljék felnőttkorukat. Legalább nézzetek bele, itt a varázslatos, angol nyelvű előzetes!

Azoknak a figyelmét szeretném kérni, akik szeretik a rock zenét! Azoknak, akik valóban rock rajongók, biztosan sokat mond a The runaways. Egy lány bandáról van szó, akik rengetek slágerrel ajándékozták meg a '70-es évek zeneiparát, többek között olyanokkal, mint a Cherry Bomb, a Rock'n roll és a Born to be Bad. Egy olyan lánybandáról van szó, akik elsőként vonultak be a rockiparba, bár karierjük csak egész rövid ideig tartott.
Ennek a legendának az életrekeltésével próbálkozik Kristen Steward és Dakota Fanning az együttes nevével azonos című filmmel. A The runaways idén márciusban került az amerikai mozikba. Floria Sigismondi, a film rendezője teljes mértékben meg volt elégedve a két fiatal főszereplővel, akiknek egyedi mozdulatokat, hanghordozást kellett elsajátítaniuk a film forgatása során. Sokat segített a munkájukban a két valódi sztár, Joan Jett és Cherie Currie, a The Runaways két volt frontemberének segítsége, akik többször is kilátogattak a forgatásra. A film angol nyelvű előzetesét itt, most megtekiinthetitek.

FONTOS megjegyeznem, hogy ezentúl a velős filmes írásaimat egy másik cím alatt olvashatjátok:

www.filmdilemma.blog.hu

Ridley Scott és Russell Crowe legújabb közös produkciója, a Robin Hood egy olyan mozira sikeredett, ami után megnyalhatja mindenki, mind a tíz ujját. Be kell vallanom, nagyon féltem megnézni a filmet, mert nálam a Robin Hood az Kevin Costner és a gonosz uralkodó pedig Alan 'Piton' Rickman. Nem is értettem először, hogy mit akarnak még szerencsétlen csávó életéről lenyúzni, de aztán valahogy mégis rávettem magam, és egy merészebb pillanatomban megvettem a mozijegyet.
Szeretnék egy keveset beszélni a moziélményemről, ugyanis mikor besétáltam a terembe, hogy elfoglaljam a helyemet, feltűnt, hogy mellettem két idős hölgy ült. Olyan 60 és 80 közöttiek lehettek. Megfordult a fejemben, hogy megkérdezem tőlük, hogy tudják e, hogy feliratos filmre ültek be, de aztán valahogy visszafojtottam magamban ezt a kísértést. Nem ért véget a csodálkozásom, ugyanis feltűnt, milyen jókat nevetnek a Túl jó nő a csajom előzetesén (?). Mögöttem egy 16 év körüli, fiatal "párokból" álló kisebb csapat szórta a hangos poénjaikat (és a kukoricát a nyakamba), míg előttem egy 40-es pár bújt össze. Mondtam is magamban, hogy igen, a Robin Hood egy olyan történet, ami minden korosztály számára íncsiklandozó csemege lehet. Érdekes összhatás volt, azt biztos. A terem csordultig volt, legutóbb (a mozifanatikusok éjszakáját leszámítva) a Twilight-New Moon című filmen láttam ennyi embert.(Bár itt nem volt hangos ujjongás és tapsvihar Russell Crowe meztelen felső teste láttán :D Pedig, Robert "Edward" Pattinson nyugodtan kérhetne testépítési útmutatót az újdonsült Robintól).  Mindenesetre, azért izgatottan vártam a film kezdetét, és szerencsémre, végül nem rombolták le a Sherwoodi erdő hős lovagjának szívemben őrzött örök legendáját. Igaz ugyan, hogy egészen máshová helyezték a hangsúlyt - kevesebb romantika, több harc - mégis azt mondhatom, hogy összességében egy nagyon élvezetes, humorban sem gyengélkedő, acélos filmre sikeredett.

Nem is tudom hol kezdjem. Szavakat sem találok, ugyanis nem vagyok képes felfogni, hogy egy olyan remek színész, mint amilyen Matt Damon, hogy vállalhatott el (pláne a Bourne filmek negyedik darabja (Green Zone), a Legyőzhetetlen (Invictus) és az Informátor (The Informant) után/előtt) egy ennyire "tipikusnak tűnő" mozit. Lehet, hogy még egy, az ő kvalitásával rendelkező színésznek is szüksége van egy kis pihenőre? Előfordulhat, hogy túlságosan is előítéletes vagyok, de az előzetes alapján nekem egy fajta A doboz (The Box)- Mátrix -Dark City hatása, utánérzése van a filmnek. Ettől persze, lehet, hogy még a végén pozitív csalódást fog okozni. Senkit nem szándékom befolyásolni! Az, azért megnyugtatja kicsit a szívemet, hogy Matt Damon és a keménykalap, valahogy mégis jó párosítás :D
A történet(sajnos) nem túl bonyolult, a főmotívumot egy románc viszi. David Norris (Matt Damon) egy nagy jövőjű politikus, aki beleszeret egy profi balerinába (Emily Blunt), de amint kapcsolatuk kibontakozna, ráébred, hogy a végzete egy keménykalapos, ballonkabátos csoport kezében van.
A film alapjául szolgáló novella a híres sci-fi író, Philip K. Dick (Szárnyas fejvadász) tollából származik, míg a mozit a Bourne Ultimátum társírója, George Nolfi rendezi.
Alább látható az angol nyelvű trailer.

Épp hogy csak lekerült a hazai moziműsorról a Dear John (Kedves John), máris itt egy újabb Amanda Seyfried mozi. Ezúttal sem vállalkozik túl nehéz feladatra a mostanság eléggé felkapott színésznő, hiszen romantikából ezúttal sem lesz hiány. Az Amerikában május 14-én bemutatott filmet Gary Winick (Édes kis semmiség, Hírtelen 30, Csajok háborúja) rendezte, és olyan mellékszereplőkkel pakolta meg, mint Gael Garcia Bernal és Franco Nero.
A fiatal amerika lány (Seyfried) Veronába utazik, a híres szerelmespár, Rómeó és Júlia otthonába, majd egy véletlen folytán a kezébe kerül egy Júliától szerelmi tanácsot kérő levél. Miután válaszol a 1957-ben íródott levélre, elhatározza, hogy segít  annak írójának (Vanessa Redgrave) megtalálni a rég elvesztettnek hitt szerelmet. A történet során természetesen nem csak az idős hölgy éli át újra az igaz érzések felhőtlen boldogságát, de fiatal segítőtársa is rátalál arra a valakire, aki valóban megdobbatja romantikus szívét.
Alább megtekinthető a film angol nyelvű trailere is.

Amint azt észre lehet venni, nagy változások mentek végbe mostanában! FONTOS megjegyeznem, hogy ezentúl a velős filmes írásaimat egy másik cím alatt olvashatjátok:

www.filmdilemma.blog.hu

A koreai filmhét szellemében gondoltam, hogy valami olyasvalamiről írok, ami új lehet és érdekes. Mivel legutóbb a DBSK-ról ejtettem pár szót gondoltam, hogy akkor a sorozatok világában is utazást teszek, természetesen Hero Jaejoong mellékszereplésével. A választott tv-sorozatom japán, így a koreai képviseletet Hero fogja erősíteni.
Amiről szó lesz, az a 2009-es Sunao Ni Narenakute (angol fordítás: Hard to say I love you, egyébként inkább olyasmit jelent, hogy: nehéz az ősztinteség). Ez a drámasorozat egy meglehetősen színvonalas darab japánból, amit azért fontos megjegyezni, mert az európai szemnek a keleti tv-filmeknek, sorozatoknak van egyfajta különös "humora". Itt ez a fajta "komikum" csak csekély mértékű, teljesen komolyan lehet, és kell is venni a történetet a karakterekkel együtt. Öt ember találkozásáról és barátságáról szól a SNN. A twitter, mint napjaink közösségi hálója az az összetartó erő, aminek segítségével az öt fiatal is egymásratalál a hatalmas Tokióban, majd szépen lassan barátságok, szerelmek és árulások áldozataivá válnak. Áldozatokká, mert egy drámasorozatról beszélünk.

Amint azt észre lehet venni, nagy változások napja ez a mai! FONTOS megjegyeznem, hogy ezentúl a velős filmes írásaimat egy másik cím alatt olvashatjátok:

www.filmdilemma.blog.hu

Azt viszont nem szerettem volna, hogy ez az oldal teljesen megszűnjön, így ide is kerülnek majd írások, de már sokkal szabadabb témakörben. És, mint ahogy az látható lehet, beleástam magamat egy kicsit ebbe a blogos dologba (azért megmondom, a többsége még mindíg magas számomra) így aztán már sokkal szebb, élvezhetőbb, színesebb oldallal tudok szolgálni. (mind itt, és mind a másik oldalamon ;) ) Lásd pl. tovább gomb, amire büszke vagyok, bár meglepően egyszerű művelet eredménye :D
Most, viszont rátérek egyből a lényegre, belecsapok a lecsóba, és egyből olyasvalakikkel kezdem ezt a szép, új napot, akik mostanában eléggé felvidítják szürke hétköznapjaimat! :D Aki ismer, már tudja is, hogy egy koreai fiúbandáról van szó (mellesleg elég népszerűek, még hazánkban is). A DBSK/THSK öt fiatal, tehetséges koreai srácból áll, így, aki vevő a japán, illetve a koreai nyelvű populáris zenére, az csatlakozzon hozzám!

 Tudom, régen jelentkeztem és ezért mindenkitől elnézést kérek, (remélem) nem fog többet előfordulni! Minden kedves olvasómnak köszönöm az emaileket és a segítséget is, hogy ráakadjak az elveszettnek hitt filmjeimre/meséimre.
Az előző héten láttam a vasember második részét, és őszintén mondhatom, hogy jól szórakoztam. Humorban nem volt hiány, és Robert Downey Jr. is remek volt (ahogy azt mostanában megszokhattuk tőle). Sok robot, kellemes akciójelenetek és látványosságok, valamint Mickey Rourke is hozta "az orosz akcentust." De sajnos, ha valaki megvesz mondjuk egy elég népszerű mozis magazint, akkor mindent megtudhat a filmről. Bár azt azért el kell árulnom a rajongók és a lelkes mozibajárók kedvéért, hogy ennek a vasembernek sincs vége a stáblista elindulásával ;) Érdemes VÉGIGnézni a filmet! Képregényrajongók figyelem! Aki nem szeretné, hogy lelőjem a poént, az akkor ne olvassa el a következő mondatomat: a nagykalapácsos Thoral, Amerika kapitánnyal és Nick Furyval is találkozhatunk majd kb- 2012-ben a Bosszú angyalai során.
10/7

Tegnap is moziban jártam és volt szerencsém megtekinteni a Robert Pattinson nevével fémjelzett Emlékezz rám című családi drámát. Őszintén be kell vallanom, hogy én eddig kifejezetten nem szerettem ezt a fiút, Twilight Edwardnak meg aztán pláne nem. De tegnap pozítívan kellett csalódnom. A film egy klasszkus történettel rendelkezik, találkoztunk már emocionálisan analfabéta apával (jelenleg Pierce Brosnan), magánakvaló kislánnyal és sérült lelkü, lázadó fiúval is. Itt mégis minden működik, nem fordul át az egész egyfajta nyálas, csöpögős romantikába. Ezt az érdemet pedig a remek alakításoknak köszönheti. Pattinson pedig kifejezetten erőset alakít, merem állítani, hogy miatta működik a film. Félre ne értsetek, nem azt mondom, hogy ez a film kiváló műremek, csak azt, hogy a "jó" kategóriába sorolandó (ami még engem is meglepett). A történet kimenetele pedig...hát inkább nem mondok semmit. Mindenesetre én nem számítottam egy ilyen befejezésre, talán ezért is volt jó, hogy nem olvastam utána még a megnézés előtt. Ajánlom minden lánynak és a drámák szerelmeseinek egyaránt.
10/6

Amiről még szót szeretnék ejteni, az Az út című film. A Cormac McCarthy könyvéből készített, a néhol már filozófikus magasságokba emelkedő mozi végre elhozta nekünk azt a posztapokaliptikus élményt, amire se az Éli könyve,  se a 9, sem Az ember gyermeke (a Daybraekers- a sztori mögött lapuló valódi értelmével) nem volt igazán képes. Be kell vallanom, hogy a lelkem méllyén egyet kell értenem az öcsémmel, aki azt mondta, hogy ez film unalams, de ugyanakkor látnunk kell, hogy valójában mi húzódik meg az "unalom" mögött. Láttam már nagyon hasonló tematikára építkező filmet, de itt nagyon erős, meghatározó elem az a könyv, amiből készült. És itt van a  kutya elásva! Azt hinnénk nem lehet az amerikai író ezen könyvéből egy igazán jó filmet készíteni, de erre már a Cohen testvérek is rácáfoltak, mikor a Nem vénnek való vidék alapanyagához nyúltak. És mivel hogy mind a két film ugyan annak az embernek a tollából származik, így a filmek felépítése között is lehet hasonlóságot felfedezni. Tehát, aki egy pörgős sztorira vágyik, az semmi képpen ne nézze meg, mert hatalmas csalódást fog okozni neki. Ugyanakkor rengeteg általános igazság (minden közhely nélkül) fogalmazódik meg a film legmélyén, valamint képet kephatunk emberségünkről, illetve a jövő messiásairól.
Úgy gondoltam, hogy az érdekesség kedvéért, készítek egy top10-es ÚT, azaz Road Movie filmes listát, amibe természetesen az előbb említett film is szerepelni fog majd. Lássuk.
10/7

És bár az Oscar már már a múlté, azért még emlékezzünk meg róla néhány szó erejéig.

Kezdeném azzal a számomra érthetetlen és kissé felháborító ténnyel, hogy egyik magyar tévé csatorna sem közvetítette élőben az idei díjátadót. Aki szerencsés és van Pro7-je, annak sikerülhetett ugyan a minden éves rituálé, de aki kevésbé Fortuna kegyeltje, az rohanhatott az este folyamán valamelyik ismerőséhez, hogy ÉLŐBEN követhesse az eseményeket. Mielőtt még azt hinnénk, hogy azok száma, akik erre vállalkoznak, sőt mondhatni szív ügyük az Oscar, hogy ők olyan csekély számban vannak, hogy nem is érdemes a műsorra tűzni, az nagy tévedésben él. Mivel én azon szerencsétlen flótások köréhez tartozom, akik nem fogják a német csatornát, így még mielőtt szaladtam volna a barátnőmhöz, végigszörföltem a neten, hátha ott is lehet majd nézni. És igen, lehetett is...a vörös szőnyeges, giccses ruhaparádét, ami mellesleg engem a legkevésbé érdekel az egészből. De mindennek köszönhetően, rengeteg, és hangsúlyozom, RENGETEG olyan bloggerrel futottam össze, akik hasonló felindulságból kívánták lebombázni az rtl klub székházát. Szóval nem vagyok egyedül, aki képes hajnalok hajnalán felkelni, vagy akár le se feküdni, hogy végignézze a filmes díjátadók koronázatlan királyának közvetítését.
Az megint egy másik kérdés, hogy idén ez az egész felhajtás kevésbé érte meg a kűzdelmet, mint mondjuk a tavalyi. De lagalább örülhettem a Bombák földjén sikerének és Sandra Bullocknak is. Legalább valami összejött!

És most hagyjuk el a múltat, tekintsünk bele egy kicsit a jövőbe, akarom mondani a jelenbe!

Két hét és itt az Oscar (Március 7.), ami filmes körökben az egyik legrangosabb díj(kiosztó)nak számít. A magam részéről kicsit megkérdőjelezem minden egyes alkalommal, hogy miért is pont ez a legjelentősebb elismerés a filmes berkekben, de hát a pénz beszél a kutya ugat! Természetesen, ettől függetlenül jómagam is minden egyes alkalommal (ÉLŐBEN) nyomon követem az eseményeket. Ami viszont elég zavaró tud lenni a dologban, hogy olyan filmeket jelölnek és jutalmaznak, amiknek a 85%-a nemhogy nem kerül hazai forgalmazásra, de van úgy hogy még jóval utána se jut el kishazánkba. És igen, ekkor lép életbe az illegalitás bűnös élvezete, mert hát úgy elég nehéz élvezni és érteni az Oscar-díj átadót, hogy azt se tudjuk kik, mik, miért nyer(het)nek.

Igen, én most az idei Oscar-os filmekről készülök írni, mert voltam olyan leleményes, hogy már jó előre megnéztem a jelölt alkotások zömét (van, amit moziban és van amit nem...merthát mégis hogyan?). El kell mondanom, hogy az idei jelölések színvonala elég magasra sikeredett, amit azért elvárhatnánk minden egyes alkalommal, ha már a legjelentősebb díjról van szó. De sajnos ez nincs mindig így! Próbálok majd objektív maradni, de azért nehéz a dolgom, mert itt most annyira széles skálán mozognak az alkotások, alakítások, hogy elég nehéz már csak összehasonlítani is őket. De hát ez a zsűri dolga, nem az enyém! Én csupán egy naív filmszerető kispolgár vagyok a hatalmas hollywoodi gépezettel szemben, de azért abban mégis igazam kell hogy legyen, hogy kinek másnak készülnek ezek a filmek, ha nem pont nekem, és a hozzám hasonlóknak. Tehát az Oscar-on nem csupán a sikeresség, a bevétel, a minőség és a szakmaiság számít, hanem a jólműködő gépezet mögött csücsülő producerek kiadásai  és a közönség véleménye is. Összegezve a mondandóm lényegét, az Oscar nem a művészfilmet (utálom ezt a kifejezést, használjuk inkább a kisérletező film szókapcsolatot), nem a szuperprodukciókat hivatott megjutalmazni, hanem  mégiscsak törekszik valahol a közönségbarát alkotásokat előtérbe helyezni. Ilyenformán nem lehet olyan magas a mérce (mert a közönség inkább a könnyen emészthető történeteket kedveli, legyen bár szó kemény háborúról, vagy szegény sorsú kitaszított tinilányról), és én éppen ezért kérdőjelezem meg a díj nagyságát. Elfogadom, de vannak ellenérzéseim minden egyes alkalommal. (Akit bővebben is érdekel az Oscar-díj története, annak ajánlom olvassa el Bokor Pál: A siker neve Oscar című könyvét). Azt azért még hozzátenném, hogy talán azért tud az Academy Awards ilyen sikeres és rangos lenni, mert nincs nagyon ellenfele. A Golden Globe még megkörnyékezi, de az Oscar  egyeduralkodó a filmfesztiválok és díjátadók körében. (Nem véletlenül.)

Igen, arra a lehetetlen feladatra vállalkoztam, hogy kiválasztom a 10 kedvenc filmzenémet, amik között helyet kapnak a sorozatok is. De álljunk csak meg, ne ugorjunk ennyire előre.

Néhány szó erejéig szeretném rabolni mindenki idejét, mielőtt az idegörlő ranglistára térnék. Meg kell ugyanis említenem (a lelkem nem engedi, hogy elmenjek e fontos tényező mellett), hogy egy film esetében nagyon sok tényezőn múlik az, hogy mennyiben találjuk mi, a közönség, azt jónak, illetve kevésbé jónak. Természetesen ez a döntés szubjektív, mindenki mást és másképpen szeret, DE akkor is vannak "alapkövetelmények". Egy filmnek jó ha van története (természetesen nem egy filmet tudnék megemlíteni, ami történetnélküli, gondoljunk csak a Tiszta Film korszakára), jó ha vannak szereplői, akikkel azonosulni tudunk (ilyen, azért lássuk be, majdnem minden filmben van, még ha nem is az azonosulás cáljából, de valamilyen főszereplő mindíg akad), és kell egy hangulat (vagy ha jobban tetszik besorolás, téma, műfaj). Elég szűken tekintve, ha ezek megvannak már lehet filmet nézni, és filmet élvezni. DE, mint ahogy már utaltam is rá fentebb, ezek mindegyike nem kell hogy együttesen feltétlenül jelen legyen. És akkor a 100milló forintos kérdés: mi az, ami már a kezdetek óta a film kitartó csatlósa, elválaszthatatlan segítőtársa? Hát a zene! Néma film soha nem volt valójában (legalábbis így tanítják már az iskolában), hiszen azok alatt is mindíg felcsendült valamilyen élőzenei dallam. A film és a zene olyan, mint Bonnie és Klyde, mint Jekyll és Hyde, mint Donquhote és Sancho Panza,  mint Rómeo és Júlia. Örök párost alkotnak. És akkor el is érkeztem a mondanivalóm lényegéhez, miszerint nem szaband elmennünk a filmek zeneszerzői mellett, mert ők a modern kor Mozatjai! Nélkülük sokkal kevesebb lenne a filmművészet. Gondoljunk csak Nino Rota-ra és a Keresztapa filmzenéjére, vagy John Williams-re és a Csillagok háborúja  nyitózenéjére. Mennyivel kevesebb lenne mind a két (egyébként remek) film ezek nélkül a dallamaok nélkül. Lehet, hogy most kicsit elragadtattam magam, de sorry...ez mégiscsak az én blogom. :P
Elöször a zeneszerzőim toplistáját szerettem volna elkészíteni, de aztán rájöttem, hogy az talán kevesek számára lenne valóban érdekfeszítő, ellenben ha a filmek zenéit versenyeztetem meg, akkor automatikusan a zeneszerzők is a ringbe lépnek. De így, sajnos elkerülhetetlenné vált az, hogy egy zeneszerző több alkotása is helyet kapjon. No akkor lássuk!

Richard Kelly rendező a Sundance fesztiválon mutatkozott be és vált ismertté első nagyjátékfilmjével, a Donny Darkoval, ami a mai napig kultfilmnek számít a filmes underground köreiben. Ez a mostani, harmadik alkotása kissé elmarad ugyan az előbb említett film sikerétől, azért mégiscsak megállja a helyét a "Kelly életműben". A Richard Matheson novellájából (Button, Button) készült thriller egy lélektani dilemmából építkezik, mely az emberi élet értékét helyezi piedesztálra.

A történet egy hétköznapi házaspárról, Norma és Arthur Lewisról (Cameron Diaz és James Marsden) szól, akik egy reggel kapnak egy csomagot, ami aztán megváltoztatja életüket. A dobozon lévő gomb lenyomásával ugyanis 1 millió dollárt kaphatnak, bár ezzel egyszerre egy általuk ismeretlen ember életét is kioltják. Az anyagi gondokkal kűzködő pár egy napot kap, hogy meghozzák a döntést, végül Norma lenyomja a végzetes gombot. Ezzel az egyszerű tettel indítják el (vagy folytatják?) azt a folyamatot, ami messze meghaladja képzeletüket.
Elgondolkodtató, hogy vajon ha mi kapnánk egy hasonló ajánlatot, élnénk e vele, vagy ellent tudnánk állni az anyagi manipulációnak? Aki nem tud válaszolni erre a kérdésre, az nézze meg a filmet, és megkapja a maga válaszát.

Sokak számára nehezen fogyasztható a film és nem csak azért mert a 70-es évek thrillerjét idézi fel, tarkítva némi sci-fi életérzéssel, hanem a lassú, feszültségkeltő, mondhatni David Lynch-et idéző elbeszéléstechnikája miatt is, amit azért már a Donny Darko révén tapasztalhattunk Richard Kellytől. A film dramaturgiája sem engedi sokkal közelebb a nézőhöz a filmet, és bár megjelenik a suspense, mégsem oyan mértékben hogy világossá váljanak számunkra az események valódi körülményei. Sajnos ez nagy hiba, mert így a film egy pontján elveszítjük a kapcsolatot a történettel, és bár kapunk egy keretes szerkezetet, egy nyilvánvaló körforgást a legvégén, az mégsem elég ahhoz, hogy megértsük mi miért történik valójában. Természetesen ez önmagában nem lenne baj, de akkor viszont semmit se szabadna értenünk (lásd Mulholland Drive). Ha mi nézők nem tudnánk meg többet, mint maguk a szereplők a végkifejlet okairól, ha szinte semmit se tudnánk "a kísérletről", akkor sokkal izgalmasabb volna ez a film, mert így, hiányérzettel jövünk ki a moziból, holott teljes élménnyel kéne. Ha viszont ez a cél, akkor az kiválóan lett kivitelezve.

A színészekre nem lehet panasz, Cameron Diaz ugyan meglepően nem komikus karakter, és James Marsden is tisztességesen elvégzi a maga feladatát, de azért mégiscsak Frank Langella viszi el a filmet, bármily rondára is van elmaszkírozva az arca. A titokzatos, kemény kalapos idegen megformálása kulcsfontosságú és kétségtelen, hogy bár mellékszerep, mégis magasan az egyik legizgalmasabb karakter.

Összességében a The Box egy olyan alkotás, amihez kellő türelemre, gondolkodásra és kitartásra van szükség, és még akkor sem biztos, hogy kedvelni fogjuk. Aki szerette anno a Twin Peaks-et, a Donny Darkot az nem fog elzárkózni ettől az alkotástól sem, de azért mégsem tennénk őket egy dobozba.
10/5

Gyilkos Élet

Késbe mártott vérem szívja,
felszabadítja elmém, s azza írja
Dögcédulám. Sebeim sértik,
selymes késhegyek érintik,
szúrják, mint ha ott se lennék.
Testem elhagyott hulla, alaktalan
hús, mely étvágyat gerjeszt,
szívem kívágva dobog zárt palackban,
lelkem lemosva bűz szagot erjeszt,
emberi voltom halott emlék.
Fekete szavak, sötét tettek,
homályos gondolatok, álmok
mind bizonyítékok lettek,
s az élet a gyanúsított, az álnok
angyal, ki e Földre kárhoztatott.

                              /2008. 01. 21./

Végítélet

Angyalok szárnya alatt
Pokoli harc lángja ég
Ott, hol nem kűzd már emberiség
Kegyetlenség az, mi marad.
Arctalan düh szabadul el
Lélektelen sarjak hullnak
Isteni kardal szentek sújtnak
Porrá hullik minden ember.
Sátántangót jár az idő, hol
Zakatol egy sárkányszív
Igazaké a szent győzelem, míg
Szénné olvad az isteni toll.

                             /2009.11.15./

 

+1 Karácsonyi Lidércnyomás

  Ez a kedves kis történet azért kapott külön besorolást, mert véleményem szerint azért elég nehezen fogyasztható egy kisgyerek számára, nem tekintem tehát ilyen formán klasszikus gyermekmesének. A történet mindenképp imádnivaló: Halloween City ura, Jack Skellington egy véletlen folytán eljut Karácsonyvárosba, és elhatározza hogy elrabolván a Télapót, átveszi annak szerepét. Igen ám, de a hétköznapi ajándékokra számító gyerekek nem igazán örülnek a rémisztő meglepetéseknek. Jack, minden jószándéka ellenére csúfos kudarcot vall mint Mikulás, de Halloween ünnepére újra a régi önmagává válik.
 A zenés betétekkel tarkított stop-motion bábfilm Tim Burton agyából pattant ki, bár a filmet nem ő rendezte, mégis mindenki az ő nevével azonosítja. Személy szerint az egyik kedvenc mesém, éppen azért mert nem az a "rózsaszín boldogságfelhő" lengi körül, ami a Disney mesék 99%-át jellemzi. Félelmetesen mulatságos és rémesen bájos.

Most pedig jöjjön a 10 választott mese!